Fogápolás és szuvasodás

Olyan étrendet kell kialakítani melynek során biztosított a lúgos pH. Súlyos esetben még az édes gyümölcsöktől és a magas szénhidráttartalmú zöldségektől is tartózkodni kell, legalábbis átmeneti időszakra. Ekkor néhány hétig kölesre, valamint a zöldségekre kell alapozni az étrendet.
A gyulladás visszahúzódása után is tanácsos tartózkodni a szénsavas italoktól, az állati eredetű ételektől, mint a húsok, felvágottak, tej, továbbá a finomított lisztektől, cukroktól, valamint a zsíros, a túl forró, túl hideg, erős, fűszeres ételektől, italoktól.
Kifejezetten tanácsos hetente egy-egy gyümölcs és/vagy léböjt napot tartani.
Ellenőriztesse a szervezete ásványi anyagtartalmát, hiány esetén gondoskodjék a pótlásukról célzott táplálkozással vagy kiegészítőkkel.

Az íny érzékeny, vérzékeny, fájdalmas, duzzadt. Jellegzetes a kellemetlen szájszag, a fogak „rossz íze". Hosszantartó gyulladás után az íny sorvad, lecsúszik a fogról, amely így érzékeny lesz hőre, mechanikai hatásokra, és veszít a stabilitásából.

Tünetek:

Kellemetlen szag

Okok természetgyógyászi szempontból

Az ínygyulladás, ínysorvadás, fogágy-gyulladás olyan anyagcsere-megbetegedés, amelynek a hátterében több fizikai és lelki ok is megtalálható. A helytelen táplálkozási szokásoktól, a levezetetlen stresszig, a különféle élvezeti szerektől (koffein, alkohol, nikotin) a cukros rágógumiig mind idesorolható. Gyakran fordul elő az éjszakai fogcsikorgatás, és a túlzott és tartós idegi-lelki feszültség miatt megjelenő fogsor összeszorítás, melynek következménye lehet a fogak meglazulása.
A száj, és benne a fogak, a nyálkahártyák, mint odonton egység, az emésztőrendszer kiindulási pontja. És a kezelése is komplex feladat, melyben jelentős szerephez jut az életmód, benne a táplálkozás megreformálása.
Egészség esetén a száj pH-ja lúgos kémhatású, köszönhetően a nyálnak. Ezzel szemben a koffein, alkohol, nikotin, a szénhidrátok, állati eredetű ételek erősen savasítják, amely a nyelés során továbbítódik az emésztő rendszer alsóbb szerveihez is.
A száj, szájbelső gyulladásai kapcsolatba hozhatóak az orr, az arc, a homloküreg és a fül gyulladásaival, valamint a tüdő és az emésztőrendszer egyéb betegségeivel.

A betegség leírása

A fogmedret borító nyálkahártya gyulladását helyi és általános tényezők idézik elő, mint a hiányos rágás, fogkő lerakódások, tasakképződés, elégtelen szájhigiénia, az ápolás hiánya, vagy helytelen végzése. Ilyenkor lepedék keletkezik a fogakon és ebben a ragacsos anyagban baktériumok, ételmaradékok telepednek meg.
De ugyanígy káros lehet a túlzottan erős dörzsölés fogmosáskor, valamint a nagyon kemény kefék használata..
Szerepet jártszik a kialakulásában a vérszegénység, valamint a C-vitaminhiány.
Különböző formái ismeretesek, például az idült, hurutus krónikus gyulladás (gingivitis chronica).
Gyógyításában fontos szerepet játszik a fogkövek rendszeres, gondos eltávolítása, a nagyobb mennyiségű C-vitamin adagolás.
Még nem tisztázott a pontos kiváltó oka, de elhanyagolt esetben foghulláshoz is vezethet.
Egyes kutatások szerint a lakosság 40 %-a érintett ebben a betegségben, bizonyos mértékben

A neuronrendszer elemi működése, az ingerület keletkezése és vezetése, valamint más sejtekre való továbbadása. Az idegrendszer biztosítja a szervezet összehangolt működését, képes a környezetből érkező hatások feldolgozására és a válaszreakció megszervezésére is. A válaszreakciót kiváltó környezeti hatás az inger, amely lehet: mechanikai, fény, hő, elektromos vagy kémiai. Az ingerre az érintett sejtek anyagcseréjük megváltozásával válaszolnak. Az ingerre adott válaszreakció az ingerület. Az idegrendszer felelős továbbá az ún. „tudati működésért” is, vagyis az érzelmekért, a nyelvhasználatért, a gondolkodásért, memóriáért, magáért az öntudatért stb.

Az idegszövet a négy állati illetve emberi alapszövet egyike, melynek szerepe az ingerlékenység és az ingerületvezetés. Kétféle sejt alkotja: az idegsejt és a támasztósejt vagy gliasejt. Az excitabilitás és az ingerületvezetés képessége kisebb mértékben minden sejtnél megvan (még a növényi sejteknél is), de az állatoknál kialakult idegszövetben ez különlegesen fejlett. A két sejtféleség működése összehangolt és egymásra utalt: az idegsejtekre rácsavarodott gliasejteknek nem csak tápláló szerepük van, hanem az ingerületvezetés sebességének a növelését is elősegítik.

Egy idegsejt számos más idegsejttel áll kapcsolatban egy bonyolult hálózatot alkotva. E hálózat segítségével képes az idegszövet a rengeteg információ feldolgozására, melyet a környezetétől és a test belsejéből kap.

A felső állcsonton megkülönböztetünk egy testet és négy nyúlványt. A test (corpus maxillae), melynek belsejét teljesen kitölti az arcüreg (sinus maxillaris, Highmore-féle üreg) egy tetraéderre hasonlít, s négy felszíne van. Elülső felszínének (facies anterior corpus maxillae) a közepén nyílik a foramen infraorbitalen keresztül, a hasonnevű ér-ideg köteget tartalmazó canalis infraorbitalis, alatta pedig, a szemfog gyökerétől kissé fentebb, a fossa canina található. A felszín felső széle részt vesz a szemgödör (orbita) bejáratának az alkotásában, melynek az alsó falát a test szemgödri felszíne (facies orbitalis corpus maxillae) alkotja. Ez a háromszög alakú, majdnem vízszintes állású rész mediálisan a könnycsonttal és a rostacsonttal, hátul a szájpadcsont szemgödri nyúlványával, oldalt pedig a járomcsonttal képez varratot. Oldalsó hátsó részét az alsó szemüregi hasadék (fissura orbitalis inferior) határolja, melyből előrefelé az infraorbitalis vályat (sulcus infraorbitalis) indul ki. Ugyancsak az orbitális felszínen, annak a mediális részén található az alsó ferde szemizom (musculus obliqus inferior) eredésére szolgáló kis nyúlvány.

Az orrüregi felszín (facies nasalis corpus maxillae) teljes egészében csak kifejtett maxillán látszik, mível az arckoponya többi csontjai elfedik. Így, a felszín nagy részét kitevő arcüregnyílás is nagymértékben beszűkül. A felszín elülső részén egy vertikális vájat található, melyet a könnycsont és az alsó orrkagyló járattá alakít, ez a könnycsatorna (canalis nasolacrimalis). Hátul a szájpadcsont függőleges nyúlványával egy csatornát képez: (canalis pterygopalatina), ez köti össze szájüreget a (fossa pterygopalatínával).

A hátsó felszín (facies infraorbitalis) oldalsó része a (fossa infraorbitalis) elülső falát alkotja. Itt található egy kidomborodás, a tuber maxillae, melynek alsó részén több kis lyuk (foramina alveolaria) található, melyeken keresztül az őrlőfogakat ellátó idegek (nervi alveolares superior posterior) lépnek be. Ugyancsak itt van a belső röpizom (m. pterygoideus internus) egyik nyalábjának az eredési pontja. A hátsó felszín belső része és az ékcsont processus pterygoideusa zárja közre a (fossa pterygopalatinát).

A homloknyúvány (processus frontalis maxillae) felfele, befele és hátrafele irányul. Elől az orrcsonttal, hátul a könnycsonttal, fent pedig a homlokcsonttal képez varratot. Róla ered a felső ajkat emelő izom (m. levator labii superioris) és a szemkörüli izom (m. orbicularis oculi) egyes rostjai. Belső felszínén egy taraj (crista lacrimalis anterior) látható, mely a könnytömlőt tartalmazó gödör (fossa sacci lacrimalis) elülső határa.

A csúcsával lefele néző, háromszög alakú járomnyúlvány (processus zygomaticus maxillae) egy érdes kiemelkedés a test elülső, hátsó és szemgödri felszíneinek a találkozásánál. A háromszög alsó éle tovább folytatódik a fogmedernyúlványon, mint (crista zygomatico-alveolaris). Ez egy fontos támasztó pillére a felső fogsornak. A nyúlvány a járomcsont állcsonti nyúlványával képez varratot.

A fogmedernyúlvány tartalmazza a felső fogakat. A két nyúlvány egy félkört alkot és létrehozza a felső fogívet (arcus alveolaris superior) benne a felső fogsorral (arcus dentalis superior). Mediális részén éles ív formájában megy át a homloknyúlványba. Ez az ív alkotja a csontos orrnyílás (apertura piriformis) alsó részét. A nyúlványon ered a trombitásizom (m. buccinator) egy része.

A szájpadnyúlvány (processus palatina maxillae) a szájpadcsont hasonnevű nyúlványával a csontos szájpadot alkotja. Fent az ekecsonttal ízesül. A két csont egyesülésénél, a középvonalban elöl egy járat jön létre (canalis nasopalatina), mely összeköti a szájüreget az orrüreggel. Benne halad a kétoldali (nervus nasopalatinus). A nyúlványon több kis dudor (rugae palatinae) látható.

A felső állcsont (maxilla) egy páros csont az arckoponya elülső, középső részén. Részt vesz a szájüreg, orrüreg, a szemüreg és egy rejtett csontos üreg, amely egy autonóm idegdúcot tartalmaz - a (fossa pterygopalatina) - alkotásában. Ezen kívül pedig hordozza a felső fogsort, és benne található az arcüreg is.

A subnasale a koponyaméréstanban használt pont a koponyán. A csontos orrsövény legelső pontja. Ezt a pontot különböző síkok meghatározására használják a fogászatban. A rágósíkkal párhuzamos síkot a két porion és a subnasale határozza meg.

A fogászatban az egyszerűbb tájékozódás érdekében különböző irányokat és síkokat vezettek be. Ezek egy része megegyezik az anatómiában használatos síkokkal és irányokkal, de a legtöbbet csak a fogak leírására használják.

Anterior – előre, elöl lévő, a test hossztengelyére merőleges irány. Ellentettje a posterior, mely hátul lévőt jelent

Apikális – a fog tengelyében a gyökércsúcs felé mutató. Ellentettje az okkluzális vagy incizális, mely a rágófelszín felé mutat

Approximális – a szomszédos fog felé néző felszín. A középvonalhoz közelebb eső a meziális, a távolabb eső a disztális felszíne a fognak

Axiális – a fog tengelye irányában

Bukkális – az orca felőli. Csak az őrlőfogak területén használjuk, ahol az orcák jelen vannak. Ellentettje az orális (palatinális vagy linguális), mely a szájüreg felé néz

Camper sík – a bal subnasale-porion vonal, valamint a jobb porion által meghatározott sík. Mivel párhuzamos a rágósíkkal, a fogak elvesztése után, annak meghatározására használják

Cervikális – a fog tengelyében a fognyak irányában. A fognyak a gyökér és a korona találkozásánál, a zománc-cement határnál található

Disztális – a középvonaltól el, tehát a fogív mentén hátrább lévő. Ellentettje a meziális, mely a középvonal felé tartó irányt jelöli. Minden fognak van egy disztális felszíne, az őrlőfogaknak diszto-bukkális és diszto-orális szögletük, illetve csücskük. Az alsó őrlőknek disztális és meziális gyökerük, a felsőknek diszto-bukkális és mezio-bukkális gyökerük van

Faciális – a fogívektől kifelé mutató. Rokonértelmű a vesztibulárissal, labiálissal és a bukkálissal

Frankfurti horizontális – a bal orbitale-porion vonalon, valamint a jobb porionon átfektetett sík. A fej beállítására szokták használni.

Frontális vagy vertikális vagy koronális sík – az arc síkjával párhuzamos, jobbról balra haladó, függőleges sík. Merőleges a horizontális és középsíkra

Gingivális – a fog tengelyében az ínyszél irányában. Rokonértelmű a cervikálissal

Horizontális vagy transzverzális, vízszintes sík – egyenes fejtartás és távolba néző szem mellett párhuzamos a föld síkjával. Merőleges a szagittális és frontális síkra

Incizális – az elülső (front) fogak éleinek az irányában. Az őrlőknél rágó- vagy okkluzális felszín kifejezést használunk

Inferior – lefelé, a lábak irányába mutató. Ellentettje a superior, mely felfelé, a fejcsúcs irányába mutató. A fogakra kevésbé, inkább a fogak mellett lévő képletek helyzetének meghatározására használjuk.

Interproximális – a két szomszédos fog között

Középsík vagy mediánszagittális sík – a fej szimmetriasíkja, a koponyát két egyforma, jobb és bal részre osztja

Kvadráns – ha az összezárt fogsort a középsíkkal és a rágósíkkal „elvágjuk”, négy egyenlő részt kapunk. Ezek egyikét kvadránsnak nevezzük. Felnőtteknél egy kvadránsban 8 fogat (2 metszőt, 1 szemfogat, 2 kisőrlőt és 3 nagyőrlőt), gyerekeknél 5 fogat (2 metszőt, 1 szemfogat és 2 tejőrlőt) találunk

Labiális – az ajak felőli. Csak a frontfogak területén használjuk, ahol az ajkak találhatóak. Ellentettje az orális (palatinális vagy linguális), mely a szájüreg felé néz. Rokonértelmű a vesztibulárissal és a faciálissal

Lingvális – befelé, a nyelv felé néző. Az orálissal rokonértelmű, de általában csak az alsó fogíven használjuk

Mandibuláris – az állkapocshoz tartozó képletek jelölésére

Maxilláris – a felső állcsonthoz tartozó képletek jelölésére

Meziális – a fogív mentén a középvonal felé mutató. Ellentettje a disztális, mely a középvonaltól el, tehát a fogív mentén hátrább lévő irányt jelöli. Minden fognak van egy meziális felszíne, az őrlőfogaknak mezio-bukkális és mezio-orális szögletük, illetve csücskük. Az alsó őrlőknek meziális és disztális gyökerük, a felsőknek diszto-bukkális és mezio-bukkális gyökerük van

Okkluzális – őrlőfogaknál a rágósík irányában. Minden őrlőfognak van okkluzális, azaz rágófelszíne. Frontfogaknál incizálist használunk

Orális – befelé, a szájüreg felé mutató. Felső fogaknál palatinális, alsó fogaknál lingvális a megfelelője

Palatinális – befelé, a szájpad felé mutató. Az orálissal rokonértelmű, de általában csak a felső fogíven használjuk

Posterior – hátra, hátul lévő. A test hossztengelyére merőleges irány. Ellentettje az anterior, mely elöl lévőt jelent

Rágósík – a bal alsó középső metszőfog metszőélének a meziális sarkán és a két legutolsó alsó őrlőfog külső-hátsó csücskén átfektetett sík

Superior – felfelé, a fejcsúcs irányába mutató. A fogakra kevésbé, inkább a fogak mellett lévő képletek helyzetének meghatározására használjuk. Ellentettje az inferior, mely lefelé, a lábak irányába mutatót jelent

Szagittális sík – nyílirányú, elölről hátra húzódó függőleges, a horizontális síkra (a föld síkjára) merőleges és a középsíkkal párhuzamos sík

Vestibuláris – a fogívektől kifelé, a szájtornác (vestibulum) felé néző. Rokonértelmű a faciálissal, frontfogak estén a labiálissal, és rágófogak estén a bukkálissal

A Mühlreiter-jelek segítségével meg lehet állapítani, hogy a fog a jobb vagy a bal fogívfélből való. Gyakori felhasználási területe a törvényszéki orvostan. A Mühlreiter-jelek a következők: szögletjel, gyökérjel és görbületi jel.

A szögletjel a metszőfogaknál érvényesül: a metszők incizális élei meziálisan egy élesebb szögben találkoznak az approximális felszínnel, mint a disztálisan. Ezenkívül a disztális sarok jobban lekerekített. A szögletjelet fogpótlások készítésénél feltétlenül figyelembe kell venni.

A gyökérjel a gyökér lefutását jelöli a fog tengelyéhez képest. Így a fogak gyökerei disztális irányban hajolnak. Gyakran ehhez még hozzá adódik a gyökércsúcsok disztális irányba való hajlása.

A görbületi jel a fogak vesztibuláris felszínén érvényesül: a felszín görbülete meziálisan kifejezettebb, mint disztálisan. Így a fog oro-vesztibuláris átmérője nem a fog közepére esik, hanem kissé meziálisan. Ez jól megfigyelhető a frontfogakon és kisőrlőkön.

Ezeken kivül még ismeretes a korona dőlésének a jele. Ez a fogak felső illetve alsó fogívből való származásának a megállapítására ad lehetőséget. A gyökér és a fogkorona tengelye által bezárt szöget jelöli. Így, approximális irányból nézve, az alsó fogak koronái lingvális míg a felső fogak bukkális irányba dőlnek.

Maradó fogaknak nevezzük az emberben és egyes állatokban a második rend fogazatot, mely az élet folyamán nem pótlódik. Embernél 32 maradó fogat találunk: 2 metszőt, 1 szemfogat, 2 kisőrlőt és 3 nagyőrlőt kvadránsonként.

A maradó fogak a tejfogakat pótolják. A fogváltás a 6. életévben kezdődik meg, az első nagyőrlők megjelenésével. A maradó fogak a fogsorban elfoglalt helyük sorrendjében jelennek meg. Ez alól kivételt képez az első nagyőrlő és a felső szemfog. A maradó frontfogak belülről, a szájpad és a nyelv felől közelítik meg a tejfogakat. Míg a kisőrlők a tejmolárisok gyökerei közt jelennek meg. A nagyőrlők a tejfogak mögött jelennek meg. A bölcsességfog tör elő legkésőbb: 16-30 éves korban. Egyre gyakrabban elő sem tör, ami arra mutat, hogy idővel ki fog maradni az ember fogazatából.

Maradó fogazatról csak az utolsó tejfog kihullása után beszélünk. Ez előtt megkülönböztetünk: tejfogazatot – amikor csak tejfogak találhatóak a szájüregben és vegyes fogazatot – az első maradó fog megjelenésétől, az utolsó tejfog kihullásáig.

A gyökérhártya a fogágy alkotórésze, legnagyobb mennyiségben kollagén rostokat, ún. Sharpey-rostokat tartalmaz. Ezenkívül fájdalomérző idegvégződéseket, vérereket, nyirokereket, fibroblasztokat, tartalék sejteket, makrofágokat és csontsejteket is találunk. A fogfejlődés során visszamaradt hámsejteket, ún. Malassez-féle sejteket is tartalmaz. Ezek fiziológiás szerepe nem tisztázott, de gyökérhártya-gyulladás esetén ciszták képződhetnek belőlük.

Gazdag kollaterális hálózattal rendelkező vérellátása, és a sokféle sejt biztosítja jó regeneráló képességét.

A kollagén rostok lefutása sokféle lehet, egy fogon belül is:

• ferde rostok fordulnak elő a leggyakrabban
• supraalveolaris rostok, az interdentális csontléc csúcsáról felfele, a zománc-cement határ fele húzódnak
• vízszintes rostokat elsősorban a zománc-cement határtól apikálisabban találunk
• függőleges rostok a gyökércsúcsnál találhatóak

Ezenkívül még vannak ún. interradiculáris rostok, a többgyökerű fogak gyökerei között, és transseptális rostok, melyek két szomszédos fog között húzódnak. Utóbbiaknak a fogvándorlásban tulajdonítanak szerepet. Az egyik fog a transseptális rostok segítségével „húzza” maga után a másikat.

A gyökérhártya (Periodontium, Ligamentum periodontale) egy specializált kötőszövet, mely a fogat az alveolus csonthoz rögzíti. Segítségével tud ellenállni a fog a nagy rágóerőknek, anélkül hogy az alatta lévő csont elpusztulna. Ez úgy valósul meg, hogy a gyökérhártya rostjai, a csontokra serkentő hatású húzóerővé alakítják a fogat ért nyomóerőket.

Ezenkívül a gyökérhártyában lévő idegvégződések által érzékeli az agy a fogat ért erők nagyságát (proprioreceptív érzékelés).

Tejfogaknak (dentes decidui) nevezzük azokat a fogakat, melyek legelőször jelennek meg az ember és sok másik emlős szájüregében. A tejfogak csak átmeneti jelleggel vannak jelen, később maradó fogakkal helyettesítődnek. Viszont ha a maradó fog csírája nem fejlődik ki, a tejfog hosszabb ideig is a szájüregben maradhat. A tejfogak fontos szerepet töltenek be a helyes harapás és rágás kialakulásában, a beszédhangok helyes képzésének kialakulásában. Ezenkívül helyfenntartó szerepük van a maradó fogak számára. Így a túl korán eltávolított tejfognak megfelelő maradó fog vagy túl hamar előtör, beszűkítve a helyet a később előtörő fogaknak, vagy rossz pozícióban fog előtörni, esetleg egyáltalán nem tör elő.

Az embernek 20 tejfoga van: 2 metsző, 1 szemfog és 2 tejőrlő található minden kvadránsban. Az első kb. 6–12 hónapos korban jelenik meg. A tejfogak előtörése 2–2,5 éves korig tart.

Lehetnek genetikailag meghatározott, vagy szerzett (környezeti hatásokra jelentkező) rendellenességek. A környezeti hatások sokrétűek, lehetnek hormonhatások, anyagcserezavarok, fertőzések, gyógyszerek (például tetraciklin), fizikai, kémiai tényezők. Ezek hatása érvényesülhet a méhen belüli, vagy a születés utáni életben.

• A fogak számának a rendellenességei:
  • Anodontia – lehet teljes, amikor egyetlen fog sem fejlődik ki, és részleges, amikor egy fog vagy fogcsoport hiányzik.
  • Hyperodontia – számfeletti fogak
• A fogak méreteinek a rendellenességei:
  • Macrodontia – a fogak a normálisnál nagyobbak
  • Microdontia – a fogak a normálisnál kisebbek
• A fogak alaki rendellenességei:
  • Geminatio dentinum – ikerfog
  • Fusio dentinum – fogösszeolvadás
  • Concretio dentinum – a már kifejlett szomszédos fogak a cementtel kapcsolódnak össze
  • Dilaceratio – a foggyökér jelentős szöglettörése
  • Dens invaginatus vagy dens in dente – a fogban egy tasak található, mely zománccal bélelt
  • Dens evaginatus – járulékos csücsök jelenléte
  • Taurodens vagy talpasfog – rendellenesen nagy pulpakamra, a gyökérelágazódás csak a csúcsi harmadban történik meg
  • Számfeletti gyökerek (Radices supranumerarie)
  • Gyökérösszeolvadás (Fusio radicorum dentis)
• Helyzeti rendellenességek:
  • dőlt fogak
  • rágósíkot el nem érő, vagy azt túl érő fogak (infra- és suprapositio)
  • transpositio dentis – két fog helyet cserél egymással
  • ectopia dentis – a fogsoron kívül elhelyezkedő fog, leggyakrabban szemfognál fordul elő
  • heterotopia dentis – a fogsortól távol, vagy a szájüregen kívül megjelenő fog
• A kemény szövetek képzésének a zavarai:
  • Amelogenesis imperfecta – a zománcképzés zavara
  • Dentinogenesis imperfecta – a dentinképzés zavara
  • Odontodysplasia regionalis – a zománcot, a dentint és a cementet is érinti

A fog elvesztésének második leggyakoribb oka a fogágybetegség. A fog rögzítő elemeit (íny, fogmeder, gyökérhártya, cement) támadja meg és ezáltal a fog lazulásához és kihullásához vezet. Normális körülmények között az íny hámtapadása és a sulcusváladék megvédi a fogágyat a külső ártalmaktól. De ha lepedék rakódik le a fogra és fogkő keletkezik, az gingivitishez, majd később parodontitishez vezet. A gingivitis a fogíny gyulladása, amely nem jár csontpusztulással. Akut formájában általában fertőzések okozzák, mint például a Herpes vírus. Rossz szájhigiéné esetén a fogkő, mint állandó mechanikai irritációs tényező, és a lepedékben található baktériumok krónikus fogínygyulladáshoz vezetnek. Ilyenkor az íny duzzadt, vöröses, fogmosáskor vérzik, de fájdalmatlan. Ha a kiváltó okokat nem számoljuk fel és további rizikótényezők (nagyobb virulenciájú baktériumok, dohányzás, diabetes, osteoporosis, okkluzális túlterhelés, stressz, a szervezet védekezését csökkentő általános betegségek, genetikai tényezők) vannak jelen, fogágygyulladás (parodontitis) alakul ki. Ez érinti a gyökérhártyát, cementet és az alveoláris csontot is, ezáltal csontpusztulást okozva. Kezdeti fázisban ínytasakok alakulnak ki, azáltal hogy a hámtapadás egyre apikálisabban kerül. Itt az ételmaradékok már könnyebben megtapadnak tovább serkentve a gyulladást. Végül a fogágy teljes elpusztulása miatt a fog fellazul és kihull.

A fogszuvasodás (caries dentinum) a fog keményszöveteinek a megbetegedése, mely a szervetlen anyag savak által történő kioldódásával, majd a szervetlen anyag szétesésével jár. Elterjedése a történelem folyamán egyre fokozódott. Csontvázleletek alapján megállapították, hogy már a neolitikumban jelen volt. Rohamos terjedése az utóbbi két évszázadban figyelhető meg, az ipari fejlődéssel párhuzamosan. Ma már az emberiség 90-100%-a szenved ebben a krónikus megbetegedésben.

Annak ellenére, hogy nagyon sok kóroktani hipotézis létezik, a mai napig sem teljesen tisztázott a fogszuvasodás keletkezése. A modern felfogás szerint több tényező együttes hatására alakul ki. A négy fő etiológiai tényező a szervezet (elsősorban a fogfelszín), a baktériumok, a táplálék és az idő. Így a szuvasodás általában a nehezen tisztítható felszíneken kezdődik, úgy hogy miközben a baktériumok a dentális plakk felszínén lévő szénhidrátokból táplálkoznak melléktermékként savat termelnek. Ez demineralizálja a zománc szerves alkotóelemeit. Később, ha nem történik meg a remineralizáció a nyálból, vagy ha többször történik meg a kariogén támadás, a szerves állomány is tönkremegy. Először egy fehér folt jelenik meg a zománc felszínén, majd üreg képződik. Ha nem avatkoznak közbe, a folyamat továbbterjed egészen a fogbélig, ahol gyulladást vált ki, és erős fájdalmakkal jár.

Újabban egyre gyakoribb a gyökércaries, melynek kialakulásához az íny visszahúzódása teremti meg a kedvező feltételeket. Lefolyása gyorsabb, mivel a cement kevésbé ellenálló, mint a zománc.

A fogszuvasodást kezdeti fázisában üregalakítás nélkül lehet kezelni, különböző remineralizációs technikákkal. Később, attól függően, hogy mennyi fogszövet ment tönkre, különböző módon lehet helyreállítani a fog funkcióját és morfológiáját: tömés, betét (inlay), korona, gyökércsapos fogmű készítésével. Végső esetben a fog eltávolítása is szükségessé válhat. A fogszuvasodás következtében a fog körül súlyos gyulladások, gennyedések, vagy akár a szervezet bakteriális inváziója is kialakulhat. Ez utóbbi súlyos következményekkel, akár halállal is járhat. Itt is érvényes az a felfogás, hogy a megelőzés a legfontosabb.

A többféle számozási módszer közül a Nemzetközi Fogászati Szövetség (FDI) számozása a legelterjedtebb. Ez minden fog jelölésére két számjegyet használ, melyeket pont választ el. Az első, a kvadránst jelzi, melyben a fog elhelyezkedik: 1 – a jobb felső, 2 – a bal felső, 3 – a bal alsó, 4 – a jobb alsó kvadráns. A második számjegy maga a fogat jelzi:

• 1 középső metsző
• 2 oldalsó metsző
• 3 szemfog
• 4 első kisőrlő
• 5 második kisőrlő
• 6 első nagyőrlő
• 7 második nagyőrlő
• 8 harmadik nagyőrlő

Példa: a 2.3 a bal felső szemfogat, 4.6 a jobb alsó első nagyőrlőt jelzi.

Tejfogaknál a kvadránsokat az 5 (jobb felső), 6 (bal felső), 7 (bal alsó), és 8 (jobb alsó) számok jelzik. A fogak pedig

1-től 5-ig vannak számozva.

Az emlősök fogainak fő funkciója a rágás, mely során a táplálék felaprózódik, összezúzódik, nyállal itatódik át és nyelésre alkalmas állapotba kerül. A rágás ismétlődő mozgások sorozatából áll. Két fázisát különböztetjük meg: egy előkészítő és egy aktív. Az előkészítő fázis során a száj kinyílik, leharapásnál előre tolódik, őrlőmozgásnál pedig oldalra. Ilyenkor a szemben álló fogak metszőélei vagy csücskei egymással szemben állnak. Az aktív fázisban a két fogsor közeledik egymáshoz. Leharapásnál az alsó metszőfog éle elcsúszik a felső palatinális (belső) felszínén és mint az olló „elvágja” az ételt. Őrléskor az alsó őrlők csücskei a felsők palatinális lejtőin csúsznak el, ezáltal szétzúzva, megőrölve a táplálékot. Az őrlés jobb és bal oldalon felváltva történik.

A rágás mechanizmusával és patológiás elváltozásaival a gnathológia foglalkozik.

Az a folyamat, mely során kialakulnak a fogra jellemző szövetek, morfológiai sajátosságok és a végén a fog megjelenik a szájüregben. A tejfogak fejlődése már a méhen belüli élet hatodik hetén elkezdődik, míg a maradó fogaké a huszadik héten. A fogak hám- (ektodermális) és kötőszöveti (mezodermális) eredetűek.

A méhen belüli élet hatodik hetén az elemi szájüreget borító ektoderma benyomul az alatta lévő ektomezenchimális szövetbe, és gyors proliferációba kezd. A tizedik héten már megfigyelhetünk 10-10 fogcsírát a tejfogaknak megfelelően. Később, kb. a 16. hét után jelennek meg a maradó őrlők csírái, a 20. hét után pedig a többi maradandó fog csírái.

Szövettani metszet egy harang szakaszban lévő fogról.
A: zománcszerv
B: fog papilla
C: fogzacskó

A fog fejlődése során különböző fázisokat különítünk el: csíra vagy bimbó, sapka, harang szakaszokat. Ezek követik egymást és nem mindig különíthetők el. Három részből állanak: zománcszerv, fogpapilla és fogzsák. A zománcszervet három réteg sejt alkotja: a belső és a külső zománchám, és a kettő között elhelyezkedő retikuláris sejtek rétege. Az egyetlen hámeredetű szövetből, a zománcszervből, fog kialakulni a zománc. A fogpapillából fog kialakulni a dentin és a fogbél, a fogzacskóból pedig a cement és a gyökérhártya.

Kb. a 20. héten a belső zománchám sejtjei ameloblasztokká differenciálódnak. Megjelenésük hatására a fogpapilla zománcszervhez közeleső részén odontoblasztok alakulnak ki, az ott lévő mezenchimális sejtekből. Ezek elkezdik termelni a predentint. Az első réteg lerakódása valószínűleg kémiai jel az ameloblasztok számára, mivel csak ekkor kezdik el a zománc termelését. A dentin lerakása centrifugális, a fog belseje felé történik, míg a zománc lerakása kifele, centripetálisan.

Amikor a korona teljesen kialakult elkezdődik a gyökér fejlődése. Ezt a Hertwig-féle hüvely indítja el, mely a külső és belső zománchámból áll. Hatására a közelében lévő mezenchimális sejtek odontoblasztokká differenciálódnak és elkezdik a gyökérdentin termelését. Miközben a fogzacskó sejtjei cementet termelő cementoblasztokká, és a gyökérhártya rostjait termelő fibroblasztokká differenciálódnak. A Hertwig-féle hüvely feldarabolódik és nagyrészt fel is szívódik, de Malassez-féle sejtek formájában vissza is maradhatnak egyes részei.

Még teljesen nem tisztázott a fogak előtörésének a mechanizmusa, de valószínűnek tűnik, hogy a gyökér fejlődése emeli ki a fogat. Az első tejfog 6 hónapos korban jelenik meg, az utolsó 2-2,5 éves korban. Egy hat hónapos eltérés még normálisnak tekinthető. Hat éves kor után kezdnek megjelenni a maradó fogak, a következő sorrendben: az első nagyőrlő (6-7. év), a középső metsző (6-8. év), az oldalsó metsző (7-9. év), az első kisőrlő (9-13. év), a szemfog (9-13. év), a második kisőrlő (10-12. év), a második nagyőrlő (11-14. év), a harmadik nagyőrlő vagy bölcsességfog (16-30. év vagy egyre gyakrabban meg sem jelenik).

A fogíny (gingiva) az állcsontokat fedő szájnyálkahártya. Külső felszínét elszarusodó laphám borítja, míg a belső (fog fele néző), ínybarázdát fedő része soha nem szarusodik el. Az ínybarázda alján található a hámtapadás (epithelialis junctio). Itt a hámsejtek szorosan a foghoz tapadnak, védve ezáltal a fogágy többi részét. A fogíny a fog többi részétől külön fejlődik a szájüreg nyálkahártyájából a fogelőtörés során.

A fogmeder (alveolus) egy bemélyedés az állcsontok processus alveolarisban, melyben a fogak gyökerei ülnek. A fogmeder az élet során változik. Így, ha a fog elveszti szomszédját vagy az antagonistáját, akkor a rés felé vándorol („keresve társát”). Ilyenkor az oszteoklasztok és az oszteoblasztok modulálják a csontot. Ezt használják ki a fogszabályzás során is, amikor mesterségesen mozgatják a fogakat. Azon az oldalon, ahol az erő hat az oszteoklasztok lebontják a csontot, másik oldalon viszont az oszteoblasztok felépítik.

A gyökérhártya (periodontium) egy specializált kötőszövet, mely a fogmeder és a cement közt húzódik. Fő feladata a fog rögzítése és a rágóerők átvitele a csontra. A fő (Sharpey-féle) rostokon kívül még tartalmaz laza rostos kötőszövetet, fibroblasztokat, védekező sejteket, véredényeket, idegeket és nyirokedényeket. Még találunk benne ún. Malassez-féle sejteket, melyek a fog fejlődése során a Hertwig-féle hüvelyből maradnak vissza, és később ciszták alakulhatnak ki belőlük. Vastagsága kb. 0,2 mm.

Szerepük van még a fogak proprioreceptív (saját) érzékelésében. Mechanoreceptorok vannak benne, melyek érzékelik és továbbítják az agyhoz a fogat ért erők nagyságát.

Szövettani metszet egy előtörőben lévő fogról.
A: fog
B: íny
C: csont
D: gyökérhártya