Fog

Fogápolás és szuvasodás

A fog (latinul dens, dentis) egy látható korona és egy, az állcsontokban rögzülő gyökér alkotta kemény szerv. A gerinceseknél fejlődött ki. Fő funkciójuk a táplálék megragadása, és – az emlősöknél – az emésztést megkönnyítő felaprózása, a rágás. Az embernél szerepet kapnak a beszédhangok képzésében, az esztétikai megjelenésben, egyes állatoknál pedig fegyverként szolgálnak. A törzsfejlődés során ezen funkcióknak megfelelően alakultak ki a különböző fogmorfológiák. Például a növényevőknek több az őrlőjük (a növényi táplálék nehezen emészthető), és a ragadozóknak jól fejlett szemfoguk van (az áldozat megragadására). A fogak színe a világossárgától a szürkésfehérig bármilyen lehet. Idővel viszont sötétebbek, sárgábbak lesznek mivel az átlátszó zománc kopik és az alatta lévő dentin színe érvényesül. Az emberi szervezetben két rend fogazat fejlődik ki. Az első rend, az ún. tejfogazat (időleges fogak, dentes decidui), a születés után hat hónappal kezd megjelenni, a maradandó fogak (dentes permanentes) pedig a hatodik életév után. Embernél a tejfogak száma 20, a maradandó fogaké 32. Egyes állatokban csak egy rend fog fejlődik ki, másoknál (például a cápánál) az élet egész folyamán cserélődnek.

Friss topikok

Címkék

20 tejfog (1) ajak (1) állatok (1) állkapocs (1) alveolus csont (1) anyagcsere (1) approximális (1) arckoponya (1) arcüreg (1) autonóm (1) az (2) a stat (1) betegség leírása (1) bölcsességfog (1) bukkális (1) ciszták (1) corpus maxillae (1) c vitamin (1) dentin tubulus odontoblszt tomes féle (1) dentis cement fogmeder gyökérhártya fogíny cement (1) dentis klinikai (1) disztális (1) duzzanat (1) ektodermális mezodermális csíra bimbó sapka harang hertwig féle (1) elektromos (1) ember (1) emberi (1) érzékenyíny (1) étkezési tanácsok (1) excitabilitás (1) facies orbitalis (1) fajdalom (1) fej (1) fejlődési (1) felső állcsont (2) fény (1) ferde rost (1) fibroblasztok (1) fissura orbitalis inferior (1) fog (4) fogágy (1) fogágy gyulladás (1) fogágy parodontium gyökér fogmeder cement gyökérhártya íny (1) fogai anatómia dentis corona radix collum (1) fogai rágcsáló homodontia farkasfogúak tubulus (1) fogak (3) fogászat (2) fogászatban használatos síkok és irányok (1) fogazat (1) fogbél gyökércsatorna pulpakamra pulpaszarvak az (1) fogfejlődés (1) fogíny gingiva epithelialis (1) fogkorona (1) fogmeder (1) fogmedernyúlvány (1) fogmeder alveolus oszteoblaszt (1) fogmosás (1) fogpótlás (1) fogszuvasodás inlay korona gyökércsapos zománc (1) fogváltás (1) fog dens dentis korona állcsontok tejfogazat dentes decidui (1) fossa pterygopalatina (1) függőleges rost (1) gliasejt (1) gyökér (2) gyökérhártya (2) gyökérhártya sharpey féle malassez féle fibroblasztok hertwig féle periodontim (1) gyökérhártya szerkezete (1) homlokcsont (1) homloknyúlvány (1) hüvely (1) idegdúc (1) idegsejt (1) idegszövet (1) idegszövet feladatai (1) incizális (1) interradiculáris rost (1) ínygyulladás (4) ínysirvadás (1) íny fogmeder gyökérhártya cement fogágybetegségek (1) járomnyúlvány (1) junctio (1) kellemetlegszag (1) kémia (1) kollagén (1) koponya (1) koponyaméréstan (1) korona (1) korona zománc fogbél íny cement csont gyökér (1) kötőszövet (1) kvadráns (1) lelki okok (1) lingvális (1) lúgosph (1) makrofágok (1) maradó fogak (1) maxilla (1) mechanikai (1) meziális (1) mühlreiter jelek (1) musculus obliqus maxillae (1) neuronrendszer (1) okok (1) orbitale porion (1) orca (1) oro vesztibuláris (1) orrcsont (1) orrsövény (1) orrüreg (1) ossea (1) porion (1) proprioreceptív érzékelés (1) rágás gnathológia (1) rágódás (1) rendellenességek (1) rostok (1) sejt (1) sejtek (1) sharpey rostok cementum subtantia (1) subnasale (1) supraalveolaris rost (1) szájpad (1) szájpadnyúlvány (1) szájtornác (1) szájüreg (2) számozása (1) szemüreg (1) támasztósejt (1) tejfog (2) tejfogelőtörés (1) tejfog szuvasodás (1) törvényszéki orvostan (1) transseptális rost (1) tünetek (1) vérzőíny (1) vesztibuláris (1) vízszintes rost (1) zománc enamelum (1) Címkefelhő

SG fórum

Címkék

20 tejfog (1) ajak (1) állatok (1) állkapocs (1) alveolus csont (1) anyagcsere (1) approximális (1) arckoponya (1) arcüreg (1) autonóm (1) az (2) a stat (1) betegség leírása (1) bölcsességfog (1) bukkális (1) ciszták (1) corpus maxillae (1) c vitamin (1) dentin tubulus odontoblszt tomes féle (1) dentis cement fogmeder gyökérhártya fogíny cement (1) dentis klinikai (1) disztális (1) duzzanat (1) ektodermális mezodermális csíra bimbó sapka harang hertwig féle (1) elektromos (1) ember (1) emberi (1) érzékenyíny (1) étkezési tanácsok (1) excitabilitás (1) facies orbitalis (1) fajdalom (1) fej (1) fejlődési (1) felső állcsont (2) fény (1) ferde rost (1) fibroblasztok (1) fissura orbitalis inferior (1) fog (4) fogágy (1) fogágy gyulladás (1) fogágy parodontium gyökér fogmeder cement gyökérhártya íny (1) fogai anatómia dentis corona radix collum (1) fogai rágcsáló homodontia farkasfogúak tubulus (1) fogak (3) fogászat (2) fogászatban használatos síkok és irányok (1) fogazat (1) fogbél gyökércsatorna pulpakamra pulpaszarvak az (1) fogfejlődés (1) fogíny gingiva epithelialis (1) fogkorona (1) fogmeder (1) fogmedernyúlvány (1) fogmeder alveolus oszteoblaszt (1) fogmosás (1) fogpótlás (1) fogszuvasodás inlay korona gyökércsapos zománc (1) fogváltás (1) fog dens dentis korona állcsontok tejfogazat dentes decidui (1) fossa pterygopalatina (1) függőleges rost (1) gliasejt (1) gyökér (2) gyökérhártya (2) gyökérhártya sharpey féle malassez féle fibroblasztok hertwig féle periodontim (1) gyökérhártya szerkezete (1) homlokcsont (1) homloknyúlvány (1) hüvely (1) idegdúc (1) idegsejt (1) idegszövet (1) idegszövet feladatai (1) incizális (1) interradiculáris rost (1) ínygyulladás (4) ínysirvadás (1) íny fogmeder gyökérhártya cement fogágybetegségek (1) járomnyúlvány (1) junctio (1) kellemetlegszag (1) kémia (1) kollagén (1) koponya (1) koponyaméréstan (1) korona (1) korona zománc fogbél íny cement csont gyökér (1) kötőszövet (1) kvadráns (1) lelki okok (1) lingvális (1) lúgosph (1) makrofágok (1) maradó fogak (1) maxilla (1) mechanikai (1) meziális (1) mühlreiter jelek (1) musculus obliqus maxillae (1) neuronrendszer (1) okok (1) orbitale porion (1) orca (1) oro vesztibuláris (1) orrcsont (1) orrsövény (1) orrüreg (1) ossea (1) porion (1) proprioreceptív érzékelés (1) rágás gnathológia (1) rágódás (1) rendellenességek (1) rostok (1) sejt (1) sejtek (1) sharpey rostok cementum subtantia (1) subnasale (1) supraalveolaris rost (1) szájpad (1) szájpadnyúlvány (1) szájtornác (1) szájüreg (2) számozása (1) szemüreg (1) támasztósejt (1) tejfog (2) tejfogelőtörés (1) tejfog szuvasodás (1) törvényszéki orvostan (1) transseptális rost (1) tünetek (1) vérzőíny (1) vesztibuláris (1) vízszintes rost (1) zománc enamelum (1)

Állandó oldalak

Hirdetés

Hirdetés

Friss topikok

Ínygyulladás,okok

2012.04.15. 18:58 - fogdoki007

Címkék: okok ínygyulladás ínysirvadás fogágy gyulladás

Okok természetgyógyászi szempontból

Az ínygyulladás, ínysorvadás, fogágy-gyulladás olyan anyagcsere-megbetegedés, amelynek a hátterében több fizikai és lelki ok is megtalálható. A helytelen táplálkozási szokásoktól, a levezetetlen stresszig, a különféle élvezeti szerektől (koffein, alkohol, nikotin) a cukros rágógumiig mind idesorolható. Gyakran fordul elő az éjszakai fogcsikorgatás, és a túlzott és tartós idegi-lelki feszültség miatt megjelenő fogsor összeszorítás, melynek következménye lehet a fogak meglazulása.
A száj, és benne a fogak, a nyálkahártyák, mint odonton egység, az emésztőrendszer kiindulási pontja. És a kezelése is komplex feladat, melyben jelentős szerephez jut az életmód, benne a táplálkozás megreformálása.
Egészség esetén a száj pH-ja lúgos kémhatású, köszönhetően a nyálnak. Ezzel szemben a koffein, alkohol, nikotin, a szénhidrátok, állati eredetű ételek erősen savasítják, amely a nyelés során továbbítódik az emésztő rendszer alsóbb szerveihez is.
A száj, szájbelső gyulladásai kapcsolatba hozhatóak az orr, az arc, a homloküreg és a fül gyulladásaival, valamint a tüdő és az emésztőrendszer egyéb betegségeivel.

A bejegyzés trackback címe:

https://fogszuvasodas.blog.hu/api/trackback/id/tr754447219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása