A fogágy (parodontium) szerepe a fog rögzítése az állcsontokban és a fogra ható erők érzékelése. Négy alkotóeleme van: fogmeder, cement, gyökérhártya, íny. Ezek közül a cement a fog alkotórésze. Közötte és a fogmeder közt húzódnak a gyökérhártyarostok, melyek rugalmasan felfüggesztik a fogat. Az íny szerepe a másik három alkotóelem védelme.
A cement (cementum, substantia ossea dentis) a fogat rögzítő négy szövet (fogmeder, gyökérhártya, fogíny, cement), a parodontium egyik alkotórésze. Embernél csak a foggyökér felszínét fedi. Legvastagabb a gyökércsúcsnál, majd a zománc-cement határ fele fokozatosan vékonyodik. Fő funkciója a gyökérhártya rostjainak az elhorgonyzása. A kémiai összetételét tekintve a csonthoz hasonlít, de hiányoznak belőle az erek és idegek.
Megkülönböztetünk sejtes (celluláris) és sejtmentes (acelluláris) cementet. Acelluláris cement fedi a gyökér egész felszínét, ezt fedi a gyökércsúcsi harmadban a celluláris cement. Ez utóbbi a cement gyors lerakódása közben jön létre, amikor a sejtek benne maradnak a cement állományában.
A cementben kétféle rosttípust különböztetünk meg: egyrészt a gyökérhártya által termelt és a cement felszínére merőleges Sharpey-rostokat (extrinsic), másrészt a cementoblasztok (cementet termelő sejt) által termelt és a gyökérrel párhuzamos lefutású intrinsic rostokat.
A fogbél (pulpa dentis) a fog legbelső része, mely egy speciális laza kötőszövetbe ágyazott ereket és idegeket tartalmaz. Funkciói: induktív (a pulpa indítja el, a fog fejlődése során, a dentin és zománc termelést), tápláló, formatív (az itt található odontoblasztok termelik a dentint) és védekezési (ha a szuvasodás eléri a dentint, vagy akár a pulpát, a szervezet többi szövetéhez hasonlóan a fogbélben is védekezési reakciók indulnak be).
Anatómiai szempontból megkülönböztetünk: a fog koronájában elhelyezkedő pulpakamrát, és a gyökérben található gyökércsatornát. A fogak csücskeinek megfelelően a pulpakamrában pulpaszarvakat találunk. A gyökér formáját követve a gyökércsatorna is egyre szűkül, amíg egy nyíláson (Foramen apicale) keresztül kinyílik. Ezen a nyíláson át lépnek be a fogba az erek és az idegek.
A fog fő tömegét a dentin (dentinum, substantia eburnea) adja. A fogbélkamrát teljesen körbeveszi, kívülről pedig a zománc és a cement fedi. 70%-ban ásványi anyagot, 20%-ban szerves anyagot és 10%-ban vizet tartalmaz. Keménysége kisebb, mint a zománcnak, rugalmassága viszont nagyobb, ami előnyös. Magasabb szervesanyag-tartalma miatt a fogszuvasodás könnyebben roncsolja.
Szerkezetére jellemző, hogy dentincsatornák (tubulusok) járják át, melyekben az odontoblasztok (dentint termelő sejtek) nyúlványai, az ún. Tomes-féle rostok, találhatóak. Tehát a csontokhoz hasonlóan élő szövetről van szó. A dentincsatornák átmérője az egyén korával és a dentinen belüli helynek megfelelően változik. A zománc felé eső részen szűkebbek, míg a fiatal korban 2,5-3 μm-es csatornák, 1,3-1,5 μm-re csökkenek. A tubulusokon keresztül bizonyos anyagok átjuthatnak, így például baktériumok által termelt különböző toxinok, melyek irritálhatják a fogbélben lévő idegvégződéseket, fájdalmat váltva ki. Maguk a baktériumok nem képesek áthatolni a tubulusokon. A fogászati beavatkozások során tapasztalt fájdalomingerek is a dentincsatornákon közvetítődnek: a csatornákban folyadékáramlás következik be, ami mechanikailag ingerli az idegvégződéseket.
A dentin, a zománccal ellentétben, kis mértékben képes védekezni a külső behatások ellen. Amikor a szuvasodás eléri a zománc-dentin határt, a dentincsatornácskákban és a dentin pulpa felőli részén megindul a dentin lerakódás, ami gátat próbál szabni külső ingerek ellen.
A zománc (enamelum, substantia adamantina) a szervezet legkeményebb és leginkább mineralizált anyaga. Normális esetben csak ez látszik, de ha túl nagy a kopása a fognak, akkor a dentin is láthatóvá válhat. 96%-a szervetlen anyag, legnagyobb részt hidroxilapatit, a többi pedig víz és szerves anyag. Nagy szervetlen anyag tartalma miatt nagy a keménysége, de a törékenysége is. Ezért, ha nincs alátámasztva – dentin vagy tömőanyag által – könnyen letöredezik. Mivel a zománc áttetsző, a dentin színe nagymértékben meghatározza a színét, úgyszintén az odahelyezett fogászati anyagok (tömések) is. Vastagsága változó, a rágófelszínen a legvastagabb (kb. 2,5 mm), majd a fognyak fele fokozatosan elvékonyodik. Mivel nagy a szervetlen anyag tartalma csak fiziko-kémiai úton történhetnek változások a szerkezetében. A savak kioldják a szervetlen anyagot belőle (deminerelizáció), de ha megfelelő időn belül a szájüreg pH-ja megemelkedik, akkor ezek a nyálból visszaépülhetnek (remineralizáció). A hidroxilapatit hidroxil része kicserélődhet egy fluor ionnal, és egy ellenállóbb fluoroapatit képződik. Ezért fluoroznak bizonyos anyagokat, mint például a fogkrém, víz, tej stb. Professzionális fluorozást kezdeti fogszuvasodások kezelésekor alkalmaznak.
Anatiómia
A fog szájüregbe nyúló részét koronának (corona dentis), a fogmederben rögzülő részét gyökérnek (radix dentis) nevezzük. A kettő határánál van a fognyak (collum dentis). Megkülönböztetünk klinikai- és anatómiai koronát: a klinikai korona a fognak, azt részét jelöli, amely látható, tehát az ínytől koronálisabban elhelyezkedő részt. Így az élet során a klinikai korona változó kiterjedésű, például a még teljesen elő nem tört fog klinikai koronája kisebb, majd később az ínyvisszahúzódás miatt nagyobb lehet. Az anatómiai korona ezzel szemben nem változik, mindig a zománccal fedett részt jelöli.
A fogak lehetnek egy- vagy többgyökerűek. A frontfogaknak és a kisőrlőknek általában egy gyökerük van, kivéve a felső első kisőrlőt. A kétgyökerű alsó nagyőrlőknek egy meziális és egy disztális gyökere van, míg a szintén kétgyökerű felső első kisőrlő egy vesztibuláris és egy palatinális gyökérrel rendelkezik. A felső nagyőrlők háromgyökerűek, amelyek közül kettő vesztibuláris és egy palatinális.
A fog belsejében található a fogpulpa, ezt teljesen körbeveszi a dentin, melyet a koronai részen zománc, a gyökéren pedig cement fed. A zománc és a cement a fognyaknál találkozik. A fogak a fogmederben az ún. gyökérhártya (periodontium) által rögzülnek.
A lapát (felső) és véső (alsó) alakú metszőfogak harapásra, a hosszú és rögzítésében erősen biztosított szemfog tépésre, és a széles koronával rendelkező kis őrlőfogak a darabolásra és szétnyomásra, míg a nagyőrlők a legnagyobb rágómunkára alkalmasak.
Minden fogon megkülönböztetünk négy felszínt:
Annak megállapítására, hogy a fogak jobb vagy bal oldaliak, a Mühlreiter-jeleket használják. Ezek a szögletjel, a gyökérjel és a görbületi jel.
Az alsóbbrendű gerinceseknél minden fog egyforma, ezt homodontianak nevezzük. Ezek a kúp alakú, egygyökerű fogak figyelhetőek meg a halaknál, kétéltűeknél, hüllőknél és egyes emlősöknél. A madaraknak nincsenek fogaik, mivel ahhoz külön izmokat kellene fejlesszenek, ami növelné a súlyukat és ez hátrányosan befolyásolná a légi életmódukat. A madarak emésztését fogak hiányában zúzógyomor segíti. A teknősöknek sincsenek fogaik.
A halak fogaikat általában csak a táplálék megragadására vagy szűrésére használják. A cetek egyes fajtáinak vannak fogaik, de ezeket nem használják rágásra. A kardszárnyú delfinek és az ámbrás cet, a táplálékát megragadja fogaival, szétszaggatja, de ez sem rágja meg. A cetek fogainak a száma nagyon tág határok közt mozog: 2-től egész 260 fog is előfordulhat. A hüllők és a cápák fogai mindig helyettesítődnek (polyphedont vagy „revolver” fogazat). Egy krokodil akár negyvenszer is kicserélheti fogait.
A különféle életmód, táplálkozás, illetőleg fogmunka folytán a fogak az emlősöknél már különböző alakot öltöttek. Az ilyen fogazatot heterodont fogazatnak nevezzük. Az emlősök egy részénél több rend fogazat fejlődik ki. Legtöbbnél kettő, de vannak fajok, melyeknél az egész élet folyamán cserélődnek. Az emlősök másik felénél a fogak kopnak és ezzel párhuzamosan folyamatosan nőnek ki a fogmederből.
A rágcsálóknak nincsenek szemfogaik, csak mindkét állkapocsban két nagy, gyökér nélküli, éles véső alakú metszőfoguk, melyek kopnak. Attól függően, hogy az alsó és a felső metszőfogak hogy találkoznak megkülönböztetünk négy rágcsáló típust: nyúl, vagyis a kéreghántolók típusa, tengerimalac vagy a levél- és gyümölcsevők típusa, egér, vagy a mindenevők típusa, mókus, vagy a diótörők típusa.
A biológusok a fog kopásának mértékéből meg tudják állapítani, hogy az állat mivel táplálkozik és mennyi idős. Egy fiatal ló fogainak a hossza például 11,5-12,5 cm. Ezenkívül a fog alakjából és a tejfogak jelenlétéből lehet következtetni a ló életkorára. A lovaknak 20 tejfoguk van. A maradó fogak száma tipikusan kancáknál 36, méneknél 40. Minden lónak van 12 metszője, 12 kisőrlője és 12 őrlője, a méneknek ehhez képest még van 4-5 szemfoguk (a kancáknál gyakran nem jelenik meg, vagy csak 1-2). Ezeken kívül a lovaknak 0-4 szeg alakú foguk, ún. farkasfoguk is lehet.
Az elefántok agyarai specializált, zománcot nem, csak dentint tartalmazó metszőfogak, melyek táplálék kiásására, mozgatására és harcra szolgálnak. Szintén nagy agyaruk van az elefántfókáknak, rozmároknak, vízilovaknak. A narválok agyara sok érző idegvégződést tartalmaz. Ezért az agyarak segíthetnek a táplálék keresésben, a tájékozódásban és a párosodásban.
A földimalac fogairól hiányzik a zománc és a fogbélben sok tubulus található, ezért nevezik még tubulidentatanak is.
A fog (latinul dens, dentis) egy látható korona és egy, az állcsontokban rögzülő gyökér alkotta kemény szerv. A gerinceseknél fejlődött ki. Fő funkciójuk a táplálék megragadása, és – az emlősöknél – az emésztést megkönnyítő felaprózása, a rágás. Az embernél szerepet kapnak a beszédhangok képzésében, az esztétikai megjelenésben, egyes állatoknál pedig fegyverként szolgálnak. A törzsfejlődés során ezen funkcióknak megfelelően alakultak ki a különböző fogmorfológiák. Például a növényevőknek több az őrlőjük (a növényi táplálék nehezen emészthető), és a ragadozóknak jól fejlett szemfoguk van (az áldozat megragadására).
A fogak színe a világossárgától a szürkésfehérig bármilyen lehet. Idővel viszont sötétebbek, sárgábbak lesznek mivel az átlátszó zománc kopik és az alatta lévő dentin színe érvényesül.
Az emberi szervezetben két rend fogazat fejlődik ki. Az első rend, az ún. tejfogazat (időleges fogak, dentes decidui), a születés után hat hónappal kezd megjelenni, a maradandó fogak (dentes permanentes) pedig a hatodik életév után. Embernél a tejfogak száma 20, a maradandó fogaké 32. Egyes állatokban csak egy rend fog fejlődik ki, másoknál (például a cápánál) az élet egész folyamán cserélődnek.
